Csend, éjszaka és egy pléd a kertben a földre terítve. Eger felett régen nem látott csillagok ragyognak, a Tejút is dereng, és nem csak úgy, a perifériás látásod miatt. A lány is felkiált:
- Úú!
- Miaz?
- Látom! Én is, a Tejutat.
És biztos vagyok benne, hogy mosolyog. Körülöttünk enyhe almaillat terjeng, egy palack rose árasztja magából. Töltök, neki is, de fél szemem az égen.
- Áhhá!
- Én is!
A lány előrébb jár néggyel, úgyhogy van mit behozni. Mivel még nem jött el az ideje, nem is érkeztek olyan sűrűn, van az embernek ideje elkalandozni. Közben harmat száll le, közelebb kell bújni.
- Óó!
- Franc… merre ment? – de csak mutatja. Keze sötét sziluett az égen.
Előbb denevért láttam röppenni, hasát alulról világította meg a város, azt hittem hirtelen, hogy, de nem. Hihetetlen, hogy milyen fényszennyezés van a városban, de ez az este! Amúgy meg ha majd sok pénzem lesz, elmegyek a Csendes Óceán kellős közepire, egy hajóra, azon is lekapcsoltatom a világítást, és majd bámulok felfelé. Ha pedig még több pénzem lesz, akkor szólok a kapitánynak, hogy hajókázzunk már le a déli féltekére is, ott is lenne egy kis nézelődnivalóm.
- Úú, bazz! Ez még füstölt is!
- Láttam!
- Úgy nézett ki, mint egy lángoló gőzmozdony a távolban.
A bor – ami amúgy Monarchia Winery rosé 2009 - enyhén csípi a nyelvemet, fröccsnek kiváló lenne, így annyira nem fogy. A kert kicsi, házak és garázsok között bújik meg, az égbolt jelentős része nem is látszik, egyes csillagok bebújtak az épületek mögé, mások, keleten viszont felbukkantak, miközben a perseidák töretlen nyugalommal hullanak alá, és rengeteg ember kívánsága okoz hatalmas asztrális dugót szerte a világon.
